Mint azt legutóbb ígértük, ezúttal arról lesz szó, hogy Sarkozy mégis miből gondolja, hogy őneki még bármi keresnivalója lehet májustól az Elysée-palotában. Sarkozy népszerűsége most már évek óta lent stagnál valahol a béka bokamagasságában, és nem akar onnan elmozdulni az istennek se. Jó, most legutóbb vánszorgott fölfelé valami 2 %-ot, de ez egyrészt édeskevés, másrészt a közhangulatot elnézve lehet, hogy csak véletlen, és jövő hónapban majd szépen visszahúzódik megint egy-két százalékkal. Na de mi is történt Sarkozyvel?
Kezdjük ott, hogy Európában gyakorlatilag mindenki belebukott a válságba. Merkel és Sarkozy még nem, és talán nem is véletlen, hogy így egymásra találtak újabban, és hogy ilyen serényen oldogatják megfele a kontinentális problémákat. Alapvető recept: ha otthon a szülői tekintély megtépázódik, jó nagyot kell hőbörögni a lakógyűlésen. Hátha megszeppen a kölök, hogy ha apa így helyreteszi Emma nénit a hetedikről, akkor valamit biztos nagyon tud. Vagyis a válság nyilvánvalóan árt Sarkozynek, és a vicc az, hogy nem elsősorban azért, mert ezzel Franciaország valami hatalmasat bukott, hiszen Sarkozy egész eredményesen kezelte a krízist, az angolokhoz vagy a déli szomszédokhoz képest a franciák szinte száraz lábbal jöttek ki a szarból, hanem azért, mert Franciaországban Sarko testesíti meg a piacot, a globalizmust, a kapitalizmust, a szabadversenyt és egyéb szörnyűségeket. Másfelől azonban Sarko népszerűségvesztése nem elsősorban a nemzetközi válságoknak tudható be. A képlet ennél sokkal egyszerűbb: gyakorlatilag semmilyen 2007-es választási ígéretéből nem lett semmi. Nem megyünk végig mindegyiken, csak a két legfontosabbat említjük: Sarkozy azt ígérte, növekedni fog a vásárlóerő, és hogy a több munkával több pénzt lehet majd keresni. Mint azt bizonyára kiagyalta a tehetséhes olvasó, ehhez képest a vásárlóerő csökkent, és a több munkáért ugyanannyi pénz jár, mint régen a kevesebbért. Azazhogy nincs több munka, éppenséggel munkanélküliségből van több. És az a peche szegény Sarkónak, hogy pont a válságra nem nagyon hivatkozhat, mert azzal csak adja a lovat a rendszerellenes szavazók és jelöltek alá.
Mindennek következményeképp Nicolas Sarkozy ma egyáltalán nem népszerű Franciaországban, és egyáltalán nem látszik, hogy hol verhetné meg a csak egyre esélyesebb François Hollande-ot. Ha a számokat nézzük, Sarkozy szempontjából elkeserítő a helyzet. Az már egyre valószínűtlenebb, hogy a Le Pen-lány vagy esetleg Bayrou beelőzzön az első fordulóban, de a második... Hollande-nak egyedül van 32 %-a, ehhez még jön a szélebbi balos Mélenchon nyolc és fele, meg a többi apró-cseprő szavazat. Ez így ugye negyvenvalamennyi. Ehhez képest Sarko 25-ön áll most, amihez majd jön még valami kevéske a perifériáról, pl. Dominique de Villepintől 2, ugyanakkor Marine Le Pen 16 %-ában nem bízhat feltétel nélkül, mert az FN-szavazók radikálisabb része gyűlöli Sarkozyt, a kevésbé radikálisak között pedig van egy kevés szélsőbalról átszállingózott polgártárs. Vagyis egyáltalán nem kizárt az, hogy az FN-szavazók egy része egyszerűen nem megy el a második fordulóban szavazni. És akkor ott van az a 12,5 %-nyi Bayrou szavazó, akikről nem nagyon lehet tudni, hogy pontosan mi a fenét akarnak. Papíron ők inkább jobbosok, de gyakorlatban tudja a halál. Összességében egy január közepi felmérés azt jelzi előre, hogy az Hollande vagy Sarkozy kérdésre 56 % választja az előzőt, 41 az utóbbit, és 3 bizonytalan. Ez (akkor még) három hónappal a D-day előtt katasztrofális eredmény.
És mégis. Teljesen hihetetlen módon az elnök környezete vidámnak és magabiztosnak írja le Sarkót. Nem a szóvivője meg a felesége, hanem a sajtónak a nevük elhallgatását kérve nyilatkozó titokzatos bennfentesek, és amúgy sem kelti Sarko azt a látszatot sehol, hogy olyan nagyon el lenne bizonytalanodva. Márpedig vészesen közel az igazság pillanata, és egyre biztosabb a bukás. Honnan a magabiztosság akkor? Mint azt az előző posztunkban oly frappánsan megfogamzottuk, vagy megzakkant szegény Nico, vagy készül valamire. De mire?
Összességében szerintünk Sarkozy négy dologban bízhat. Úgy mint: 1. Hollande-ban. 2. Magában. 3. A nemzetközi helyzetben. 4. Bayrou-ban. Vegyük végig.
1. Először is gondolhatja úgy Sarkozy, hogy Hollande majd mond egy-két olyan dolgot, amire elborul a francia választópolgárok agya, de legalábbis tekintete. Nem alaptalan ez a várakozás, a szocik szoktak ilyeneket tenni. Nem azért, mert ennyire ostobák, hanem azért, mert ennyire megosztottak. Franciaországban elég erős a szélsőbal, és ha a szocik el akarják kerülni a 2002-es fiaskót, muszáj nekik gesztusokat tenni a szélbal felé. A szélbal pedig ideológiát zabál nappal és estve, igényli az elvszerű kinyilatkoztatásokat, ha nem hall eleget ezekből, sőt, ha túl sok reálpolitikai és még inkább reálgazdasági okfejtést hall egy jelölt szájából, bizalmatlanná válik, és elszavaz. Ezért a francia bal képes néha olyan mélyen belegázolni a demagógiába, ami már kontraproduktív, és főleg: sokszor kínosan ügyel arra, hogy konkrét válaszokat ne adjon. Különösen veszélyes volt most Hollande helyzete, hiszen ő annyira jól állt, hogy úgy érezhette, elég, ha nem ront el semmit, és már nyert is. Nagy lehetett a kísértés, hogy ne csináljon semmit, csak kerülje a konfliktust. Márpedig 2007-ben Ségolène Royal épp ebbe bukott bele, igaz, máshonnan indult, mint most Hollande, egy sokkal erősebb Sarkozy ellen. De egy darabig úgy tűnt, Hollande erre az útra lép. Egy darabig. Mikor azonban bemutatta a programját, egycsapásra szertefoszlott a sarkozysták reménye, hogy Hollande a félrebeszélésbe fog belebukni. (Erről részletesebben majd legközelebb.) Mindazonáltal abban azért volna némi ráció, ha a hónapok óta tartó szárnyalás után Hollande kifulladna egy kicsit épp mostanában valamikor, az pedig kifejezetten meglepő, sőt elismerésre méltó volna, ha nem hibázna egy párat még áprilisig.
2. Másodsorban Sarko bízhat saját magában. Az biztos, hogy van valami stratégiája, hiszen hivatalosan még nem is jelöltette magát, és a kivárás tutira taktika a részéről. Nem lehet más, hiszen ha most pl. kiderülne, hogy nem is ő indul, hanem valaki más, a valaki másnak gyakorlatilag nem maradna ideje kampányra, szóval az elég biztosnak tűnik, hogy igenis ő indul az UMP-ből. Ami azt jelenti, hogy a kivárás taktika. Hogy mire készülhet, azt mi itten nem tudjuk. Igazából nem is agyaltunk rajta: akármit vegyen is be Sarko a programjába, gyakorlatilag biztos, hogy nem hoz hirtelen és radikális változást a közhangulatba. Sarkozy az utóbbi 5 évben gyakorlatilag mindenbe belenyúlt, mindenről kifejtette a véleményét, mindent megkritizált. Nem jut eszünkbe olyan, a franciákat komolyan foglalkoztató téma, amelyről még nem tudja mindenki betéve Sarkozy álláspontját. Vagyis Sarko vagy szakít eddigi önmagával, vagy elmondja megint ugyanazt kicsit másképp. Egyikre se lesznek vevők a szavazók. Sarko mondta már, hogy "megváltoztam", nem jött be. Amit eddig mondott és képviselt, az se. Szóval coki. Egyetlen öröme az ürömben az, hogy a szélsőjobb annyira megerősödött, hogy azzal külön foglalkozni már majdnem felesleges, tehát őneki nem kell a centrista jobbereket elbizonytalanító gesztusokat tennie az FN-szimpatizánsok felé.
3. A nemzetközi helyzet elég ramaty, és majdnem biztos, hogy áprilisig lesz még kellemetlen meglepetésünk itt Európában. Márpedig az többször bebizonyosodott, hogy válsághelyzetben a franciák jobban bíznak Sarkóban, mint az ellenfeleiben. Nem is véletlen, egyébként, Sarkozy jó diplomata. Ráadásul közben Merkel is letette a nagyesküt Sarko mellett, ami lehet akár kontraproduktív is, de a fene se tudja, mit jelent ez a színfalak mögött, gyakorlatban.
4. És akkor még nem beszéltünk a legkézenfekvőbb variációról: arról, hogy Bayrou átáll Sarkóhoz a második fordulóban. 2007-ben nagyon összerúgták ők a port, de azt mondják körülöttük, hogy enyhült a viszonyuk. Bayrou legutóbb nem nyilatkozott arról, hogy melyik második rostás jelöltet támogatja inkább. Elképzelhető, hogy sértődöttségében, egyébként, mert nagyon beleélte magát a győzelembe. Mindegy. Most azt mondja, hogy idén nyilatkozni fog. Tekintve, hogy egyelőre stabilan 12 % körül vannak a rá szavazni akarók, tehát jelentős erőt képvisel, de a győzelemre minimális esélye van, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy lássunk egy Bayrou-t, aki valami komolyabb posztot próbál kibulizni magának valakinél. És Sarkozy többet kínálhat, mint Hollande, mert az UMP-ben ő totális vezér, míg Hollande-nak muszáj lesz a nagy fejeseket, Aubryt, Royalt, Laurent Fabiust stb. kiszolgálni / -engesztelni.
Összességében tehát Sarkónak mindenképp nagyon ügyesnek kell lennie, de bárki bármit mondjon, nem volt ő ügyetlen az ilyen csatákban sose. Ha tehát Hollande formaidőzítése elcsusszant egy kicsit, és veszít "csak úgy" mondjuk 2-3 százalékot, meg másik 2-3-at valami túl demagógikusra és / vagy ideológikusra sikeredett ígérettel, miközben beüt valami ménkű világpolitikailag és / vagy -gazdaságilag, akkor gondolhatja úgy Sarkozy, hogy egy hirtelen és energikus kampánnyal, no meg Bayrou második fordulós támogatásával végülis megveri Hollande-ot.
Túl sok a ha, ugye? Mennyivel egyszerűbb volna, ha inkább Hollande is megerőszakolna valami szobalányt.
