Kihívó és favorit: François Hollande

"Lemondtam mindenről, ami örömet okoz." Ezzel a mondattal válaszolt François Hollande arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült a választási kampánya előtt hónapok alatt formába hoznia magát - azaz többek között valami 20 kilót fogynia. Kocsmapulti politizálásoknál két dolgot szokás az elnökségre aspiráló szocialista jelöltek szemére vetni: hogy unalmasak, és hogy nincs bennük elég kitartás. Ha a kritika első fele ezúttal is relevánsnak hathat, az akaraterőt, ahogy a fenti idézet mutatja, Hollande-nál aligha lehet hiányolni. A saját pártjában is éveken keresztül csak az erős középmezőnybe tartozó, legjobb időszakában is csak a főtitkári pozícióig jutó Hollande Ségolène Royal 2007-es bukása óta folyamatosan és állhatatosan építette ki az elnökjelöltségi státuszt, noha egészen az utolsó percekig csak harmadik emberként emlegették, a toronymagas esélyes DSK, és kihívója, Martine Aubry mögött.

A szocialisták, való igaz, lassan két évtizede szenvednek attól, hogy míg tőlük balra tele a padlás érdekes, szórakoztató figurákkal, a most már nálunk is közismert Cohn-Bendittől a harcos antikapitalista José Bovén keresztül a francia nemzet postásáig, Olivier Besancenot-ig, a francia szocialista pártban a két madátumot kitöltő, baloldalon azóta is ikonként tisztelt François Mitterrand óta nem volt igazán karizmatikus vezéregyéniség. Nincs ez másként most sem: noha Hollande láthatólag készült és készül a nagy kihívásra, és próbálja magát így-úgy marketingelni, már jelöltségének egyik első szlogenje, "un président normal", azaz "egy normális elnök", is mutatja, hogy valamiféle karizma kialakítása helyett azon dolgozik, hogy a szürke eminenciás szerepkörből kovácsoljon erényt. Egyelőre sikeresen, hiszen a közvélemény-kutatások szerint a második fordulóban 10 %-ot verne Nicolas Sarkozyre.

A francia közéletben a '90-es évek közepe óta ismert Hollande-nak jelenleg egy nagy előnye van, és egy nagy hátránnyal kell szembenéznie. Hatalmas előnye, hogy a válság-tépázta Franciaországban a többség szerint Sarkozy politikája kudarcot vallott, és megérett az idő egy kiadós irányváltásra.

Az Hollande-CV

Az '54-es születésű François Hollande a francia felsőfokú elitképzés fellegvárainak számító HEC, IEP de Paris és ENA egyetemeken szerzett diplomát. Kezdetben a Számvevőszéknél helyezkedik el, majd Mitterrand '81-es megválasztása után az elnöki hivatal gazdasági kabinetjében dolgozik. A keynesiánus nézetek híveként ismert Hollande három évig közgazdaságtant tanít korábbi egyetemén, az IEP-n, néhány hónapig jogászként is dolgozik, de a pályája folyamán mindvégig elsősorban politikus.

1995-ben lesz országosan ismert, mikor először az elnökválasztásokon Chirac ellen induló Lionel Jospin, majd a PS szóvivőjeként szerepel. Jospin elbukja a választást, de két évvel később a szocialisták parlamenti választást nyernek. Jospin miniszterelnök lesz, az ő főtitkári pozícióját örökli meg Hollande. A Mitterrand halála utáni belső hatalmi harcok lecsillapítását várják tőle leginkább, de titkársága második felében, 2004-ben végül a szocialisták újabb válságba kerülnek: az EU-alkotmány referendumán a párt két részre szakad, és az "igen"-t támogató keménymag (élén Hollande-dal, soraiban többek közt Aubryval és DSK-val) bukásként éli meg, hogy a francia választók végül elutasítják az alkotmányt. Hollande már 2007-ben is fontolgatja az elnökválasztáson való indulást, de akkori élettársa, négy gyermekének édesanyja, Ségolène Royal "kedvéért" végül lemond erről (noha ekkor már Hollande és Royal csak névleg, a közvélemény előtt él együtt, a választások második fordulójának estéjén jelentik be szakításukat). Hollande 2001 és '08 között a közép-franciaországi, 15 ezer lakosú Tulle polgármestere is volt, jelenleg Corrèze megye elnöke.

Hátránya pedig az, hogy a franciákat mostanság leginkább foglalkoztató kérdésekben a választók többsége - legalábbis egyelőre - bizalmatlan a szocialistákkal szemben. A 2012-es kampány legfontosabb kérdése, mint oly sok európai országban, a franciáknál is az, hogy hogyan lehet talpraállítani a gazdaságot. A francia munkanélküliség most már évek óta 10 % körül van, a fiatalok több mint 20 %-a nem talál munkát. A vásárlóerő stagnál, a lakbérek és ingatlanárak a romló gazdasági helyzetben is az egekben, a francia ipar leépülőben, a nagyobb cégek évente 15 ezer munkahelyet költöztetnek Kelet-Európába vagy Ázsiába. Egyre sürgetőbb probléma, hogy az ország kereskedelmi mérlege 2003 óta negatív, a globalizált piacon pedig a korábban domináns francia nagyvállalatok körül is egyre csak fogy a levegő. Hiába próbál azzal kampányolni Sarko, hogy a stagnálás vagy enyhe romlás azt jelenti, hogy világgazdasági válság nélkül most lendületesen növekedne a gazdaság, a franciák többsége nem hisz neki, és egyszerűen tele a hócipője azzal, hogy évek óta húzódó problémák terén nincs előrelépés.

Az a paradox helyzet állt elő, hogy a franciák jelenleg egyszerre vágynak a viharos idők után nyugalomra, és az évek óta tartó tesze-toszaság után forradalmi és maradandó változásokra. Nyilván erre gondol Hollande is, amikor a megnyugtató, "hétköznapi ember" szerepe mellett megpróbálja magára ölteni a problémákkal egyszer és mindenkorra leszámoló gladiátorét is: "Le changement, c'est maintenant" - "A változás most jön el", hirdeti kampánya vezérjelszava. Kérdés, hogy mennyire sikerül majd egyszerre két kottából hitelesen játszania. És hogy valóban elhiszik-e neki a franciák, hogy képes változást hozni.

A változások eljövetelének érzetét hivatott biztosítani Hollande programjának egy-két szimbolikus eleme. Ilyen ígéret, hogy Hollande engedné, hogy melegek összeházasodjanak és gyerekeket örökbe fogadjanak, vagy hogy legalizálná az eutanáziát. A helyzet azonban úgy fest, hogy ha alaposan megtekintjük azt a programot, a szimbolikus üzeneteken kívül nincs benne sok formabontó megoldás. A közhangulatot jellemzi az is, hogy az olyan, szocialistáknak tradicionálisan fontos területekről, mint pl. a kultúra vagy a felsőoktatás, François Hollande sokkal kevesebbet beszél, mint a gazdaságról. Ez utóbbi területen pedig - leszámítva az olyan, szintén inkább szimbolikus intézkedések belengetését, mint a 75 %-os adókulcs az évente egy millió euró felett keresőknek - nem sok újat hoz, valójában csak a szocialisták által mindig is szorgalmazott "újraelosztást" önti le új szósszal. A beszéd alja azonban a megszokott, tipikus szocialista elemekről szól: erős államról, a tehetősebb polgárok és a nagyvállalatok magasabb adókulcsairól, a vásárlóerő oly módon való növeléséről, hogy egyszerűen több pénzt hagyunk az embereknél, és kevesebbet a vállalatoknál. Márpedig a szocialista gazdaságpolitikának volt már lehetősége a bizonyításra (legutóbb a Chirac elnöklése alatt működő Jospin-kormánynak), az eredmények mégsem jöttek. Így lehet, hogy a választók többsége jelenleg a kudarcérzet ellenére is jobban bízik Sarkozy gazdaságpolitikájában, mint Hollande-éban. A gazdagabbak magasabb adókulcsai ellen például a nem gazdagok többségének elvileg nem kellene, hogy kifogása legyen, ugyanakkor érzékenyen érintheti a legaktívabban szavazó középosztályt, amely esetleg úgy gondolhatja, az igazán tehetősek úgyis kihúzzák magukat a szabály alól, és az ostor végül a középosztály hátán csattan majd. És különösen veszélyes terep az erős állam eszméje, mikor két éve az folyik a csapból is, hogy drasztikus kiadáscsökkentés nélkül elszáll az államadósság, és beköszönt a világvége. Vannak persze szép számmal, akik ezt nem hiszik el, mondván, Sarko folyamatosan (bár azért távolról sem drasztikusan) építi le az államot 2007 óta, az államadósság mégis ugyanilyen folyamatosan nő. De mindent egybevetve a takarékosság fogalma egyre mélyebben van jelen a közgondolkozásban, és ezzel nehezen egyeztethető össze pl. Hollande azon - saját stábját is váratlanul ért - ötlete, hogy 60 ezer új közszolgát venne föl az oktatásügybe.

A gazdaság szerkezeti átalakításának hollande-i központi eleme a francia gazdaság és foglalkoztatás jelentős részét képező kkv-k volnának. Ez slágertéma, Sarkozy, Le Pen és Bayrou is kiemelt helyen kezeli a kis- és középvállalatokat. Hollande ezen a téren arra készül, hogy olyan lakossági takarékbetétet hoz létre, melynek nyeresége a kkv-k és innovatív cégek finanszírozását szolgálná, tehát a lakossági megtakarításból finanszírozná a kkv-k élénkítését. Tetszetős elgondolás, hiszen így a finanszírozáshoz nem kell állami forrás, ugyanakkor a szkeptikusok szerint a lakosság eddig is fektethette a pénzét mondjuk államkötvényekbe, azzal, hogy most egy új formában kér kölcsön az állam, nem változik semmi. Mások szerint a kkv-knak nem kell más, mint megrendelés, tehát egyrészt a fogyasztás növelése, másrészt a kkv-k jelentős hányadát eltartó nagyvállalatok elvándorlásának megakadályozása kell, hogy legyen a fő cél. Másképp mondva a nagyvállalatok versenyképességét kell javítani, amiről Hollande egyelőre nem sok konkrétumot mondott. De François Hollande gazdasági programjának kétségkívül legtörékenyebb eleme az, hogy a kártyavárat egy 2-2,5 %-os gazdasági növekedésre építi fel, amely a kritikusai szerint az utóbbi évek teljesítménye tükrében kissé túl ambiciózus.

És akkor még nem beszéltünk Hollande másik két mumusáról: a közbiztonságról és a bevándorlásról. Ezekben a megint csak leginkább a középosztálynak fontos témákban általában a rendpárti jobboldal aratja le a legtöbb babért. Hollande-nak van egy kis lépéselőnye, hiszen ha a közbiztonság problematikus, azért az UMP és - elnöksége előtt belügyminiszter - Sarkozy közvetlenül felelős: náluk volt a labda jó ideig. Másfelől az Hollande által propagált megelőzésre, igazságügyi reformra, fiatalkorú bűnözők zárt nevelőintézeteire sokan csak vonogatják a válluk: valahogy könnyebb elképzelni, hogy a rendőrségnek erő kell, meg hatalom, nem ilyen modern értelmiségi huncutságok. Kifejezetten rosszkor jött Hollande-nak a toulouse-i iszlamista terrorista akciója, melyre ugyan egyelőre talán ő reagált a legtöbb méltósággal (a részletekről, ha sikerül, egy későbbi posztban beszélünk még), de melyből mégis közvetlenül a szélsőjobb, közvetve pedig Sarkozy húzhat hasznot.

Mindent egybevetve azonban Hollande mégiscsak az elnökválasztás legnagyobb favoritja. Hogy miért, ahhoz elég megemlíteni, hogy a fenti bizalmi deficitek orvoslásán ő már hónapok óta dolgozhat, míg legfőbb riválisa, Sarkozy még be sem mutatta a programját, tehát nemhogy a nehézségek leküzdésén dolgozna, de egyelőre talán még azt sem tudja pontosan, hogy hol érik majd a legkeményebb támadások. Egyelőre Hollande rendkívül taktikusan játszik: nagyon konfliktuskerülő, nem ígér sokat, viszont Sarkozy megindulásaikor rendre bedob valami olyan témát, amely - legalább részben - eltereli a figyelmet a vetélytársról. Ez a taktika egyelőre működött, ugyanakkor sokan figyelmeztetnek arra is, hogy Ségolène Royal 2007-es kampánya is valami ilyesmi forgatókönyv szerint zajlott - és zárult az ismert eredménnyel.

François Hollande talán legnagyobb hátránya azonban továbbra is az marad, hogy szinte semmi karizmája nincs, és hiába jó humorú, anektodázásban, poénkodásban erős jelölt, kissé azért mégis unalmas. Másfelől azonban a bulvárlapok állandó szereplője, topmodell-férj Sarkozy, vagy a nemzetközi botrányba keveredett DSK mellett ez lehet előny is. Főleg, hogy Hollande bizonyította, képességei alapján akár top-modell is lehetne: 20 kilót fogyott egy munka kedvéért.

2 komment

2012.03.22. 14:17 - mistinguett

Címkék: francois hollande

A bejegyzés trackback címe:

http://gabrielturc.blog.hu/api/trackback/id/tr724325878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

buta_lúd (törölt) 2012.03.29. 15:28:44

ez a 20 kiló... még az is felmerül, hogy ő buktatta DSK-t. de akkor tényleg jól adja a karizmátlant... :)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.03.29. 17:17:58

@buta_lúd: Hollande, amint összeesküvést szervez DSK ellen, hát... elég nehezen képzelem el a folyamatot. :)

Akkor már inkább elgondolkodtató, hogy három olyan potenciális jelölt is volt, aki veszélyes lehetett volna Sarkóra, de végül nem indult: Villepin, aki elvehetett volna 1-2 %-ot tőle, Borloo, aki még többet (most olyan pletykák röpködnek, hogy ha Sarko nyer, miniszterelnöki posztra számíthat), és DSK, aki a legerősebb balos jelölt volt. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy Marine Le Pennek is csak az utolsó pillanatban sikerült összeszedni a papírokat (durván 10-15 %-nyi jobbos szavazat az első körben). Azért ez így összeszedve kicsit gyanús, nem? :)