Nagyon-nagyon komolyan figyelmeztetjük az olvasót, hogy ez a poszt nem több, mint játék, események és történések összekapcsolása önkényes és saját logika szerint, fantazmagória, konteó, zsonglőrködés a tényekkel. Így van megírva, így is tessék olvasni.
Az egész teória azon alapszik, hogy Nicolas Sarkozy szénája igen rosszul áll az utóbbi időben. Azt tudhatja bárki, aki a nemzetközi politikai történéseket akár csak felületesen is, de valamelyest követi, hogy Sarko vesztésre áll a közelgő elnökválasztásokon. Arról volt szó itt is, hogy noha most már szinte bizonyos, hogy nem kell attól tartania, hogy az első fordulóban kiesik, és a közvélemény-kutatások szerint a kampánya kezdete óta enyhén nőni kezdett a népszerűsége is, egyelőre nem nagyon látszik, hogy hol verhetné meg Hollande-ot, aki a maga részéről elég magabiztosan, hidegfejjel és taktikusan kampányol. Pletykák szerint Sarkozy abban bízott, hogy Hollande kifárad a kampány végére, valamint abban, hogy vét majd egy pár hibát, minthogy nincs elég tapasztalata abban, hogy hogyan kell kezelni egy olyan helyzetet, amelyben a média és a közvélemény hónapokon keresztül az ember minden egyes mozdulatát figyeli, és a legkisebb bakiból is ügyet csinál. Csakhogy Hollande egyelőre nem tűnik fáradtnak, sem tapasztalatlannak, hibázni se nagyon akar. Hogyan fog itt nyerni Sarkozy? Mert akarni akar. Nem is kicsit.
Balos körökben hónapok óta kering, legutóbb Eva Joly szájából hangzott el az a gondolat, hogy Sarkozy nemcsak azért akar annyira nyerni, mert szívügye egy újabb mandátum - hanem azért is, mert attól tart, ha elveszíti az elnöki pozíciót és az azzal járó védettséget, akár még börtönbe is kerülhet. Valószínű ugyanis, hogy Sarko ellen két igen komoly ügyben is nyomoz a rendőrség. Az ún. Karachi- és Bettencourt-ügyről van szó. Lássuk dióhéjban.
A Karachi-ügy
2002. május 8-án a pakisztáni Karachiban öngyilkos merénylet áldozata lesz a DCN (azóta DCNS) nevű cég 14 alkalmazottja, akik közül 11 francia állampolgár. A DCN egy hadiipari vállalat, melynek többségi tulajdonosa a francia állam. A merénylet hátterében sokáig az al-Kaidát sejtik, de hét év nyomozás után a rendőrség egy másik szálat vesz föl. Eszerint a merénylet nem terrorista akció volt, hanem leszámolás. Történt ugyanis, hogy 1995-ben a DCN tengeralattjárókat adott el Pakisztánnak. Az "Agosta" munkanevű ügyletet a francia kormány hozta tető alá, melynek akkoriban Edouard Balladur volt a miniszterelnöke. A 826 millió eurós üzletből a DCN 6,25 %-os jutalékot fizet egy Sofma nevű francia cégnek, amely az összeget továbbutalja 6-7 pakisztáni felelősnek. Az üzletben szintén megjelenik két libanoni fegyverkereskedő, Abdul Rahman El-Assir és Ziad Takieddine. Utóbbiak 4 %-os jutalékot követelnek - és kapnak. Szintén az ő közreműködésükkel köt üzletet Franciaország Szaúd-Arábiával: a "Sawari II" munkanevű szerződés értelmében Szaúd-Arábia 3 milliárd euró értékben vásárol fregattokat a franciáktól. A szerződés 18 %-os jutalékot ígér a két libanoni üzletkötőnek, vagyis kb. 212 millió eurót.
Minden a legnagyobb rendben, csakhogy 1995-ben Franciaországban elnökválasztást rendeznek. A jobb oldalt Jacques Chirac és Edouard Balladur képviseli. Utóbbi sokáig a legnagyobb esélyes volt, de végül az első fordulóban elbukik. A győztes Jacques Chirac pedig egyszerűen leállítja az Agostát és a Sawari II-t. Utóbbi 212 milliós jutalákából a két libanoni ekkor még csak 54 millió eurót kapott meg. A nyomozás szerint elképzelhető, hogy a 2002-es, DCN elleni merénylet hátterében ez az ügy áll: 7 éves huzavona után El Assir és Takieddine így leckéztette volna meg a nem fizető franciákat.
De mi köze mindennek Sarkozyhez? A nyomozás szerint elképzelhető, hogy a több millió eurós jutalékból a pakisztáni és libanoni fegyverkereskedők visszajuttattak valamennyit a francia fejeseknek, a pénzből többek között Balladur '95-ös kampányát finanszírozhatták. Márpedig Sarkozy '95-ben Balladur szóvivője, és egyes bizonyítékok szerint kampányának egyik meghatározó háttérembere volt. Ráadásul az Agosta és a Sawari II aláírásakor Sarko költségvetési miniszter volt, így az ügy hátterét behatóan ismerhette. Sarkozy közeli ismerőseit egymás után hallgatja ki a rendőrség a Karachi-üggyel kapcsolatban. Tavaly szeptemberben állították elő Nicolas Bazire-t, Sarko barátját és esküvői tanúját, valamint Thierry Gaubert-t, aki amellett, hogy Sarkozy barátja, nem mellesleg '94-ben minisztériumi kabinetfőnöke is volt. A Sarkozy belső köreibe tartozó Jean-François Copéra és Brice Hortefeux-re is árnyék vetült, mikor a Médiapart internetes újság olyan fotókat publikált, melyeken a két francia politikus (plusz Gaubert) Takieddine-nel együtt pózol - rövidnadrágban, koktéllal a kézben, nők társaságában, yachton és tengerparton. Ez eddig nem összeesküvés-elmélet: ha Sarkozy elveszíti a választásokat, akár már másnap elő is állíthatják, és kihallgathatják a Karachi-üggyel kapcsolatban.
A Bettencourt-ügy
A Bettencourt-ügy kevésbé vadregényes, nincsenek benne fegyverkereskedők, sem pakisztáni merénylet, ellenben Sarkozy ebben aztán nyakig benne van. Liliane Bettencourt a L'Oréal többségi tulajdonosa, Franciaország egyik leggazdagabb embere. 2010. június 16-án publikál a Médiapart egy hangfelvételt, melyből kiderül, hogy Bettencourt több külföldi bankszámlát és egy Seychelle-szigeteken vásárolt szigetet eltitkol a francia adóhatóság elől. Júliusban nyomozást indítanak az ügyben, beidézik Bettencourt ex-könyvelőjét, aki azt vallja, hogy a Liliane Bettencourt alkalmazásában álló Patrice le Maistre 2007-ben 150 ezer eurót adott készpénzben Eric Woerth-nek, aki nem más, minta a francia költségvetési miniszter és az UMP kincstárnoka egy személyben. A könyvelő szerint a pénzt Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozására szánták. Az ügyről kiderülő részletek alapján kibontakozó kép szerint Eric Woerth beprotezsálta feleségét Bettencourt-hoz, aki így a milliárdos és a L'Oréal vagyonkezelő cégének igazgatója lett. Liliane Bettencourt így segítséget kapott az adóelkerüléshez (2009-ben az adóhatóság 30 millió eurót írt jóvá neki), cserébe pedig támogatta az UMP-t és Sarkozy kampányát. Az ügynek számos pikáns részlete is van, 2010 októberében pl. három újsághoz (a Le Monde-hoz, a Le Point-hez és a Médiaparthoz) is betörtek, és elvitték a Bettencourt-üggyel foglalkozó újságírók laptopját, és egy tanúvallomás szerint a választások két fordulója között maga Sarkozy látogatta meg Liliane Bettecourt-t - és távozott 400 ezer euró készpénzzel. Patrice de Maistre jelenleg előzetesben van, az ügy vizsgálóbírója, Jean-Michel Gentil meg van győződve Sarkozy bűnösségéről. Utóbbit persze nem állíthatja elő - amíg hivatalban van.
Meddig megy el Sarkozy?
Látható tehát, hogy Sarkóra igen kellemetlen pillanatok várhatnak, ha lejár a mandátuma. Vajon meddig menne el újabb öt év nyugalomért? És itt kezdődik a konteó. Ugyanis az elmúlt egy évben piszok nagy mázlija volt Sarkozynak: három olyan politikus is akadt, aki veszélyt jelenthetett volna Sarkozyre, ha elindul a választásokon, de végül nem indult el. Az, hogy Dominique de Villepint Sarko csinálta ki, nem konteó, hanem tény: a jobboldali Villepinnek nem sikerült összeszednie az induláshoz szükséges 500 képviselői és polgármesteri ajánlást, mert balról nem támogatták, jobbról pedig - nyilván Sarkozy központi utasítását követve - szintén bojkottálták. Villepin legjobb esetben is csak 2-3 %-ot szedhetett volna össze, de támogatói szinte kizárólag jobbos szavazók, akik most többnyire Sarkozy táborát gyarapítják. Ugyanez a helyzet a centrista Jean-Louis Borlooval, aki arra hivatkozva vonult vissza, hogy nem akarja megosztani a jobboldalt, és így esetleg Marine Le Pent bejuttatni a második fordulóba. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, Borloo nem csak ezért nem indult. Felröppent néhány hete, hogy Sarkozy az egyik legnagyobb francia vállalat, a Veolia elnök-vezérigazgatói székét ajánlotta Borloonak a visszalépésért cserébe, de a pletykát mindenki tagadta. Tény azonban, hogy az utóbbi egy-két hétben Borloo ismét beállni látszik Sarkozy támogatói közé. Jean-Louis Borloo egyébként 2010-ben azért hagyta ott Sarkozyt, mert nem kapta meg a miniszterelnöki széket - egyre többen tippelnek arra, hogy ezúttal megkapná, ha májusban Sarko nyerne. A harmadik nagy hiányzó pedig Dominique Strauss-Kahn - talán nem szükséges felidézni, hogy hogyan esett ki a pikszisből. A DSK-üggyel kapcsolatban persze már akkor több összeesküvés-elmélet is született, melyek javarészt abból táplálkoznak, hogy a Sofitel hotellánc a francia Accor-csoporthoz tartozik. Mellesleg Claude Guéant, jelenleg belügyminiszter, akkor még az elnöki hivatal főtitkára azt nyilatkozta, az Accor telefonon tájékoztatta az Elysée-palotát DSK letartóztatásáról. Másik szál, hogy Sarkozynak vannak kapcsolatai a NYDP-nél, annak igazgatóját, Raymond Kellyt ki is tüntette 2006-ban a becsületrenddel.
És még valami: most, hogy ráfordultunk a célegyenesre, egymás után két jó hír is érkezett Franciaországba. Először arról értesültünk, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben nem lesz recesszió a francia gazdaságban 2012 második negyedévében. A kormány ezzel összhangban mindjárt be is jelentette, hogy a korábban 0,5 %-os 2012-es gazdaságinövekedés-előrejelzését feljavítja 0,7 %-ra. Igaz, a 2013-asat viszont lerontja 0,25 %-kal, 2-ről 1,75 %-ra. Nem arról van szó véletlenül, hogy nincsen semmiféle növekedés, csak kellett a gazdasági jó hír, és a kormány "betárazott", hogy mikor majd év végén kiderül, hogy mégse lesz az a növekedés 0,7 %, akkor azt mondhassa, hogy nem, de csak mert elcsúszott a számítás egy-két hónappal, viszont a 2013-as növekedés az előzetes várakozásokat felülmúlja, mert nem 1,75, hanem 2 % lesz? A másik jó hír, hogy megjöttek a 2011-es költségvetési adatok, és kiderült, az előzetesen 5,7 %-ra taksált költségvetési hiány csak 5,2 % lett. A gazdaság azon kevés területek egyike, melyeken Sarkozyban jobban bíznak a franciák, mint Hollande-ban, ezért a két jó hír nagy öröm az elnöknek, aki nem is habozott sokáig a kártya kijátszásával: "Mikor François Fillon bemutatta a 2011-es költségvetést, François Hollande kijelentette, hogy 'az 5,7-es hiánycél elérhetetlen'. Ma reggel közlöm vele, hogy nem 5,7-nél járunk, hanem 5,2-nél." - nyilatkozta diadalittasan az adatok nyilvánosságra hozásakor.
De vajon elmenne-e Sarko akár a költségvetési adatok meghamisításáig, ha abban bízna, hogy ezzel kimászhat a lassan vállig érő pácléből? Mindenesetre ha a következő hetekben a munkanélküliség is elkezd meredeken csökkenni, elgondolkozunk majd ezen a kérdésen.
